• Kizárólag ín-, és hártyátlanított sertéscomb húsrészeket tartalmaz, ezen kívül ipari szalonnát. Ezért, az állaga egyenletes, homogén, és a hagyományos alapfűszerezés adja az „egyszerűen csak finom” ízét! Töltősúly: kb. 2 kg/rúd Fogyaszthatósági idő: 35 nap
    Részletek
  • A másik nagy csoportosíthatósága a hurkaféléknek a májas vagy véres termék. Nagyon hasonlít alapjaiban a májas hurka elkészítéséhez, azért néhány összetevő különbségét meg kell említeni. Abálé (főzővíz) helyett nyers sertésvért öntünk az előre elkészített hurka masszába. A vér speciális ízhatása miatt természetesen  másképp kell a fűszerek mennyiségét és egymáshoz viszonyított arányát is adagolni. A porciók a pározással úgy vannak kialakítva, hogy a termékcsalád 1-1-1 szálját megsütve, elfogyasztás után, 2 fő a jóllakottság érzésével állhat fel a konyhaasztal mellől. A hőkezelésre, főzésre különösen nagy figyelmet kell szentelnünk, a hozzáadott  nyers vér miatt. A második teljes hőkezelést otthon ropogósra sütéskor kapja meg a termék. Ekkorra már teljesen összeérnek a fűszerek és így nyeri el a véres hurka végleges ízét és formáját. Fogyaszthatósági idő: 7 nap
    Részletek
  • Egy picit hosszabb mint az átlagos turista felvágott. Egy picit hasonlít külsőleg az egyik magyar Hungarikumhoz, a világhíres téli szalámihoz. Egy picit ízében is hasonlít egy nem kifejezetten fűszernövénynek, a bórókának köszönhetően az imént említett hentes remekhez. A főzés után még adunk a végleges aroma miatt és a tartósság megnövelése érdekében egy füstölést.   Súly: lédig kb. 900 g Fogyaszthatósági idő: 35 nap
    Részletek
  • Markáns fűszerezést kedvelő fogyasztóknak ajánlott, darabos szerkezetű és magas májtartalmú, amely egyértelműen érezhető is fogyasztáskor. Különlegességét még tetőzi, hogy marha vékonybélben töltve, bükkfa füsttel nemcsak tartósabbá tesszük, hanem a végső zamatát, ízét is kialakítjuk. Ha akarjuk, kenyérre is lehet kenni, de hűtőből kivéve karikázhatjuk is, és hidegtálak csemegéjévé válhat. Fontos, hogy a karikákról a marhabelet ne felejtsük el lehúzni! Súly: 300 g/db Fogyaszthatósági idő (vákuumtasak): 28 nap
    Részletek
  • A termék gyártása a „szokásos” májas elkészítésétől jelentős mértékben különbözik, mégpedig azzal, hogy itt két hőkezelési módot alkalmazunk a technológiai folyamat során, a sütést és a főzést. Ugyanis a kacsamáj egy részét – amely darabokra vágva a betétbe kerül – elősütjük (némi ízesítéssel). Sertésmáj helyett a”krémes” fázis is kacsamájból van! Így a dupla kacsamáj adagnak köszönhetően érjük el a legendás Darnói májasok hagyományosan magas májtartalmát. Ahogy régen itt faluhelyen a nagymamáink a kacsazsíros kenyérhez való zsírba belemetélték a sült májdarabkákat, úgy készítjük el mi is ezt az igazi ínyencséget, amely kenyérre, zsemlére kenve, gyermeknek, felnőttnek igazi különleges csemege. Töltősúly: 125 g/db Fogyaszthatósági idő: 30 nap
    Részletek
  • Kb. 40 cm hosszú párokban készül hízósertésből, kissé világosabb és szaftosabb, mint a csemege házi kolbászunk. Ízharmóniáját a hagyományos magyar alap fűszereknek köszönheti, (só, bors, paprika, fokhagyma, kömény) és semmi érlelésgyorsító, vagy stabilizáló adalékanyag nincs benne. Füstölőben tartósítjuk és ízesítjük, majd a szárítókamrában történő utóérlelést követően lesz kész a termék. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Itt a gépsonka szót kiemelhetjük és bátran használhatjuk, mert az minőséget jelent. 30%-nál kevesebb hozzáadott vizet tartalmaz, amely a mai “sonkák” között ritkaságnak számít, a sokszor 100-200% vizet tartalmazó sonkák mellett. Fűszerezés csak nagyon enyhén és kevés fajtával, hogy érződjön a sonka természetes íze. Persze így nem lehet 700 Ft-os bolti áron megvenni, mert válogatott kizárólag ín- és hártyátlanított sertéscomb húsrészeket tartalmaz, ezért az állaga és színe egyenletes. Töltősúly: kb. 2 kg/rúd Fogyaszthatósági idő: 50 nap
    Részletek
  • Igazi böllér termék. Sertésnyelv, sertésfej és sertésszív kockázva, hagyományos magyar fűszerekkel ízesítve és saját főzőlevével (abálé) felöntve készül. Szigetköziesen egy kis csemege paprikával adjuk meg a végső színét! Töltősúly: kb. 2 kg/rúd Fogyaszthatósági idő: 35 nap
    Részletek
  • Kb. 40 cm hosszú párokban készül hízósertésből, kissé világosabb és szaftosabb, mint a csemege házi kolbászunk. Egyedi ízét a hagyományos magyar alap fűszereken túl, (só, bors, paprika, fokhagyma, kömény) sok teszt kóstoltatás során meghatározott mennyiségű chili paprika kiegészítésnek köszönheti. Semmi érlelésgyorsító, vagy stabilizáló adalékanyag nem lelhető fel benne. Füstölőben tartósítjuk és ízesítjük, majd a szárítókamrában történő utóérlelést követően lesz kész a termék. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Sötét kissé száraz állagát annak köszönheti, hogy vágó- és koca sertéshúsból készül (kb. 25 cm hosszú párokban), amely mint tudjuk, a híres Pick szalámi alapanyaga is. Ízharmóniáját a hagyományos magyar alap fűszereknek köszönheti, (só, bors, paprika, fokhagyma, kömény) és semmi érlelésgyorsító, vagy stabilizáló adalékanyag nincs benne. Füstölőben tartósítjuk és ízesítjük, majd a szárítókamrában történő utóérlelést követően lesz kész a termék. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Ő a legújabb kolbászfélénk és vevői kérésekre került fel a palettára. A lókolbászhoz hasonlóan sötétebb megjelenésű, a végleges ízharmóniát néhány csipetnyi fűszerkülönlegesség hozzáadásával alakítottuk ki. A méretei csemege méretek, a füstön a „vad természetéből” fakadóan (csírátlanítás miatt) többet lógatjuk, mint a többi kolbászunkat. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Semmi különleges, csak egyszerűen kiváló! Sertés apróhús, só, bors, fokhagyma, köménypor csemege-és csípős paprika: csak az arányokban van a rejtély! Fogyaszthatósági idő: 5 nap
    Részletek
  • Snack kolbász (mini/hosszú)

    Értékelés: 5.00 / 5
    Ezek a termékek a kolbászcsaládunk Brüsszeli csipkéi. Méretüknél fogva (8mm x 3cm ill. 8mm x 13cm-esek) sokkal finomabb megmunkálást igényelnek, mint a termetesebb rokonaik. A szemcseméret is apróbb és az alapanyagot külön válogatjuk a számukra. Csak a fűszerezés és a füstölés a régi… A hosszabb fajta még külön díszcsomagolást és így egy új fantázianevet is kivívott magának amikor „Szivarszaláminak” hívatja magát. Az elegáns megjelenés és az új köntös méltán predesztinálja erre. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • E turista felvágottból készített szendvics elkésztése egy összetevővel kevesebb hozzávalót kíván a háziasszonyoktól. Ugyanis a sajt szeletet mi kockázott sajt formájában beleépítettük a húsos mozaikba. Legfeljebb a zöldpaprikát nem szabad kihagyni a tízóraiból. Ezt a termékünket kétféle méretben gyártjuk van egy kisebb fél kilós kiszerelés ezt „fogd és vidd haza egyben” daraboknak is nevezzük. Aztán van a boltban „szeletelgetős” változata is amely tömege ennek majd a duplája. A főzés után még adunk a végleges aroma miatt és a tartósság megnövelése érdekében egy füstölést. Majd két út áll a mi sajtos turistánk előtt, hogy a fogyasztókhoz kerüljön. Egy része kap még egy műanyag köntöst vákuum csomagolás formájában, a másik rész pedig szabadlevegőn várakozik míg a fogyasztók táskájában landol.   Súly: kb. 1000 g/pár Fogyaszthatósági idő: 35 nap
    Részletek
  • Markáns fűszerezést kedvelő fogyasztóknak ajánlott, darabos szerkezetű és 31% sertésmájat tartalmaz, amely egyértelműen érezhető is fogyasztáskor. Ha akarjuk kenyérre is lehet kenni, de hűtőből kivéve karikázhatjuk is és hidegtálak csemegéjévé válhat. Fogyasztói kiszerelése alkalmassá teszi, hogy egy étkezésre elfogyasszuk. Töltősúly: 150 g/db Fogyaszthatósági idő: 30 nap
    Részletek
  • A hurkák talán a legnagyobb változatosságot mutató termékek a hentesárukon belül. A hurkák két klasszikus, nem állati alapanyag összetevőben, az országban régiónként, két külön csoportba sorolhatók. Nevezetesen a zsúrkenyeres és rizses hurkára. Szűkebb hazánkban Szigetközben elterjedt a rizses-zsúrkenyeres változat, amelyet mi is gyártunk a Darnó-Húsnál. Így mind a két tábor rajongóit meg tudjuk szólítani a termékünkkel. Az otthoni étkezésre elkészített  májas hurkában minden alapanyag a fűszereken kívül, háromszor hőkezelt. A „disznóságok” és a rizs (a zsúrkenyérnél pedig sütött) előfőzött állapotban kerülnek  sertés vékonybélbe, majd a töltés után  főzésére. A porciók a pározással úgy vannak kialakítva, hogy a termékcsalád 1-1-1 szálját megsütve, elfogyasztás után 2 fő tele hassal, jóllakottan állhat fel a konyhaasztal mellől. A harmadik hőkezelést pedig az otthoni ropogósra sütéskor kapja meg a termék. Ekkorra már teljesen összeérnek a fűszerek és így nyeri el a májas hurka végleges ízét és formáját. Fogyaszthatósági idő: 7 nap
    Részletek
  • Nemcsak a lóhús miatt tér el a sertés kolbászoktól, hanem a receptúra eredete miatt is. Az ugyanis Erdélyből való. Az egyik barátunk bízta ránk a féltve őrzött családi receptjét. Ugyanis az édeskés lóhús íz miatt egészen másképp kell hozzányúlni a fűszerek adagolására, arányaira, de még az időbeli sorrendjére is! A végtermék pedig egészen sötét, bordós-barna 20 cm hosszú kolbászpárokból áll. Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Mérete és pontos porciózhatósága miatt (45mmx 45cm) emészthető bélbe töltött helyi jellegű kolbászmassza. A zászlóshajóink képzeletbeli árbóca is lehetne. Elvárja a gondos és hosszas odafigyelést az érlelőmestertől, de ezt busásan meghálálja a remek végtermékkel. Ajándék gyanánt pedig díszdobozban csomagolva örvendeztetheti meg a szerencsés ünnepeltet! Fogyaszthatósági idő: 60 nap
    Részletek
  • Sikeres újdonság a termékpalettánkon. A „kövesztett” azaz csak „roszogós” állagúra előfőzött tokaszalonnát belekockázzuk egy markánsan fűszeres, paprikás húsos pépbe. Ebbe a sötét  háttérbe ágyazódnak, szinte világítanak a fehér szalonna kockák és teszik esztétikailag is tetszetőssé, különlegessé a terméket. A formáját karika alakra töltve nyeri el. Hőkezelés után természetesen itt sem maradhat el a kolbászainkra jellemző természetes bükkfa füsttel való illat és íz aroma kialakítása.   Súly: kb. 600-700 g/db Fogyaszthatósági idő: 35 nap
    Részletek
  • Csak sertéshúst tartalmaz, amely az igazi virslis állagának (pattanós) kialakulását segíti elő, azután igazi bükkfa füsttel (és nem füstaromával) alakítjuk ki a rá jellemző színt, és a kissé füstös ízt. Különböző kiszerelésekben, vákuum- és védőgázas csomagolásban is kínáljuk a hosszabb eltarthatóság érdekében. Fogyaszthatósági idő: 8 nap Védőgázas- vagy vákuum csomagolásban: 21 nap
    Részletek
  • Igazi böllér termék. Sertésnyelv, sertésfej és sertésszív kockázva, hagyományos magyar alap fűszerekkel ízesítve és saját főzőlevével (abálé) felöntve készül különleges, füstölhető vászonszövetbe töltve. Préselés után bükkfa füsttel tartósítjuk, és adjuk meg a végső zamatát, ízét. Szigetköziesen csemege paprikával adjuk meg a gusztusos nyálcsordító színét! Igény szerint darabolva, vákuumfóliában kínáljuk! Fogyaszthatósági idő: 7 nap Vákuumtasakban: 14 nap
    Részletek
  • A Császárrolád egy darnói mesterkreáció. Tipikus „szétszedjük és összerakjuk” termék. Hogy miért? Először is, mert a keverőmesterünk találta ki mégpedig nagyon jó „konyhafőnöki” érzékkel és alapanyag felhasználással. A pácolt kolozsvári szalonna darabokat néhány fűszerrel összekeveri és sonkaformába rakva összefőzi, majd a kész kockaformájú szalonnát meg is füstöli, amely megadja azt az ínycsiklandozó érzést az embernek, ami csak a hideg téli estéken, a falusi házi füstölők környékén átélhető. Fogyaszthatósági idő: 21 nap Töltősúly: kb. 2 kg/db
    Részletek